down

Inspirációk


 

Jó felidézni és idézni őket

 

Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.”

Gabriel García Márquez

 

„Borzasztó álmom volt, szültem egy hülyegyereket. Tudtam, hogy ezt nem lehet kibírni. De én élni akartam. Valami azt súgta, hogy ha meg tudnám csókolni, könnyebb lenne a lelkem. És akkor ráhajoltam erre a hülyén vigyorgó arcra, a gyermekemére, és megcsókoltam. És minden teher lement rólam. Tudod, azt hiszem, így vagyunk az életünkkel is. Néha kicsit hülyeformára sikerül. De akkor sem tehetünk mást, mint hogy ringatjuk és megcsókoljuk: Te vagy az én életem.”

Arthur Miller

 

„Amikor húsod még ifjú volt, egy reggel csalfa káprázatnak bizonyult legszívbélibb boldogságod. Nagy kort kell megérned, hogy megtudd: kiegyenlítésképp csalfa káprázat volt legkeservesebb fájdalmad is.”

Thomas Mann

 

„Lin-csi apát egy nap meglátogatta a szomszédságában álló kolostort. Az ottani apát büszkén mutatta neki, mennyi bambuszfáklyát gyártanak szerzetesei.

- Szorgalmas, dolgos szerzeteseim vannak, Lin-csi, láthatod! Sokat dolgozunk, de sokat is keresünk. Annyi bambuszfáklyát adunk el a városban, hogy kolostorunk vagyona vetekszik Vang nagyúréval.

- Na és miért szorgoskodtok ilyen nagyon, apát uram? – kérdezte tőle Lin

csi.

- Munkánk hasznából munkásokat veszünk a faluból, és velük még több bambuszfáklyát gyártunk. Majd azt is eladjuk a városban.

- És a hasznából újabb fáklyákat gyártotok és újabb hasznot termeltek? – kérdezett újból Lin-csi.

- Igen. A haszonból újabb hasznot termelünk, abból megint újabbat, és így tovább – válaszolta az apát, majd szétrepesztette a büszkeség.

- Mondd, minek nektek ehhez a kolostor? – firtatta Lin-csi. – Nyugodtan kint maradhattatok volna a városban, ott mindenki ilyesmivel van elfoglalva.

- Elárulom neked, Lin-csi. Már csak néhány év, s a miénk lesz az ország leggazdagabb kolostora. Ezután megint néhány év, és úgy élünk majd itt, mint palotájában a császár. És amikor gazdagok leszünk, már nem gyötörjük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyelünk. Teát iszunk naphosszat, s a Tanításról beszélgetünk. Elmélkedünk, és hallgatjuk a kert madarainak énekét. Boldog idők várnak ránk, barátom! Nekem elhiheted. Ezért gürcölünk.

- Mondd, apát! Mit csináltatok ti, mielőtt nekiláttatok pénzt keresni?

- Mielőtt nekiláttunk pénzt keresni – kezdte az apát – bizony nagyon csendesen éltünk. Igaz, nem gyötörtük magunkat fárasztó munkával, csak magunkra figyeltünk. Teát ittunk naphosszat, s a Tanításról beszélgettünk. Elmélkedtünk, és hallgattuk a kert madarainak énekét. De akkor szegények voltunk, Lin-csi, nagyon szegények – sóhajtott az apát, s várta, hogy Lin-csi sajnálja őket. De Lin-csi csak ennyit mondott:

- Feltaláltad a macskát, jó apát, amelyik se kint, se bent nem fog egeret! – s bár valóban őszintén szánta a csapdába esett apátot, dühösen elviharzott.

Soha többé nem is látogatta meg ezt a kolostort.”

Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-Csi apát kolostorában

 
„Aggódva nézed arcomat, fiam,
Minthogyha bajtól félnél: légy nyugodt.

Már ünnepünknek vége. E színészek

Szellemek voltak, mondtam, szellemek,

S a légbe tűntek, lenge légbe tűntek:

És mint e látás pára-váza, majdan

A felhősipkás tornyok, büszke várak,

Szent templomok, s e nagy golyó maga,

S vele minden lakósa, szertefoszlik,

S mint e ködpompa tűnt anyagtalan,

Nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből

Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk

Álomba van kerítve.”

Shakespeare: A vihar

 

„… Örökre szép, mi szép volt egykoron.

Anna,

ezt dúdolom a boulevard Bourdon-on.

Köszönet érte,

hogy föl, magasba

nézve lépek ma is, semmit se félve,

a mindörökre sűrűsödő éjbe.”

Illyés Gyula

 

„Semmim sem volt, s volt mindenem,

csalódás-vágy, igazság-szerelem.

Szilaj vágyaknak birodalmát,

a boldog-sajgó poklot add,

gyűlöltség, szerelem hatalmát,

add vissza ifjúságomat!”

Goethe: Faust

 

„Minden, mi él, az egyenlő soká él,

A százados fa s egynapos rovar.

Eszmél, örül, szeret és elbukik,

Midőn napszámát s vágyait betölté.

Nem az idő halad: mi változunk,

Egy század, egy nap szinte egyre megy.

Ne félj, betöltöd célodat te is,

Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van

Szorítva az ember egyénisége.

Látád a hangyát és a méherajt:

Ezer munkás jár dőrén össze-vissza

Vakon cselekszik, téved, elbukik,

De az egész, mint állandó egyén,

Együttleges szellemben él, cselekszik,

Kitűzött tervét bizton létesíti,

Míg eljön a vég, s az egész eláll. -

Portested is széthulland így, igaz,

De száz alakban újólag felélsz,

És nem kell újra semmit kezdened:

Ha vétkezél, fiadban bűnhődöl,

Köszvényedet őbenne folytatod,

Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,

Évmilliókra lesz tulajdonod.”

Madách: Az ember tragédiája

 

„Így korlátozzák mindig az élet előnyeit a hátrányok, és teszik jóvá a hátrányokat az előnyök, úgyhogy tisztára számtanilag véve az eredmény nulla, gyakorlatilag azonban a kiegyenlítés és a középutas tökéletesség bölcsessége ez, amellyel szemben nincs helye sem ujjongásnak, sem átoknak, hanem csak megelégedésnek. Mert a tökéletesség nem az előnyök egyoldalú halmozása, miközben másfelől az életet csupa hátrány teszi lehetetlenné. Hanem az előnyök és hátrányok kölcsönös kiegyenlítődése semmivé, ez az, aminek a neve megelégedés.”

Thomas Mann

 

IMG_1469